Márk Tibor vagyok. Az Árral szemben a Jövőért Alapítvány munkájában több mint tíz éve azért dolgozom, hogy ne csak beszéljünk a szenvedélybetegségekről, hanem kezet nyújtsunk azoknak is, akik már benne élnek – és azoknak a családtagoknak, akik csendben szenvednek mellettük.
Gyerekkoromat Dunaújvárosban töltöttem, ahol már 12 évesen természetessé vált számomra a nikotin, az alkohol, a gyógyszerek, a drogok, a szerencsejáték és az a világ, amely lassan, de biztosan elveszi az ember méltóságát, kapcsolatait és reményeit. 28 éves koromig ebben éltem, és közben nemcsak önmagamat, hanem sokszor azokat is bántottam, akik a legjobban szerettek.
Ez az út nem könyvekből tanult tapasztalat számomra, hanem éjszakák, veszteségek, kimondatlan félelmek és majdnem végzetes döntések sorozata. Ma már férj és három gyermek édesapja vagyok – és minden egyes előadásnál tudom, hogy az a mondat, amit kimondok, lehet valakinek az utolsó figyelmeztetés vagy az első reménysugár.
Az ország iskoláit járom, és nem statisztikákat sorolok, hanem valós élethelyzeteket mutatok meg. Olyan nyelven beszélek a fiatalokhoz, amelyet értenek, mert ugyanazokon az utcákon jártam, ugyanazokba a csapdákba estem bele. Elmondom, mit vesz el a szenvedélybetegség – álmokat, jövőt, emberi kapcsolatokat –, és azt is, hogy van kiút, van segítség, és van újrakezdés.
Azért állok ma a gyerekek, a szülők és a családok elé, mert hiszem: egy őszintén elmondott történet képes életeket megmenteni.