🚀 Sokan azt gondolják, hogy ha valaki kábítószer-használó volt, és leszokott, akkor automatikusan prevenciós szakemberré válik. A legtöbben valóban ebből az inspirációból indulnak el, de nálunk nem így történt.
Vissza kell utaznunk egészen 1999-be, hogy lássuk, hogyan kezdődött minden.
Dunaújvárosban járunk, a Május 1. utcában, egy első emeleti lakásban. Egy táncoslánnyal éltem együtt, aki rövid időn belül elvesztette édesanyját és nagyapját. Az életem a függőségekről szólt: alkoholról, gyógyszerekről, nagy mennyiségű kábítószerről, éjszakai kaszinókról.
Egy nap betoppant egy régi barátom. Ő volt az, akivel gyermekkoromban egy farsangi bálon megittam az első korty alkoholt, és elszívtam az első cigarettát. Mákgubó volt nála. Megfőztük, és megittuk az első mákteánkat.
Egy pillanat alatt olyan állapotba kerültem, hogy már nem érzékeltem, mi valóság, mi álom. A lány, akivel éltem, sírva és kétségbeesetten hívta a mentőket. Amikor magamhoz tértem, már a rendőrök és a drogkereső kutyák voltak a lakásban. A barátom, aki mellettem feküdt már nem lélegzett. Meghalt.
Következő kép: kórház. Cső a torkomban, gyomormosás, infúzió mindkét karomban.
Következő kép: temető. Egy közös barátunk édesanyja odasúgta a fiának: „Ne sírj, te leszel a következő!” és ekkor döbbentem rá, hogy ez nem álom, nem egy „utazás”. Ez maga a valóság.
A meghalt fiú apja pedig teljes erőből üvöltött velem: „Miért? Miért nem vigyáztatok rá?!”
Ez a fájdalmas kiáltás beleégett hosszú időre a lelkembe és ezt cipeltem 16 évig. Olyan mélyre süllyedtem, hogy úgy éreztem, innen már nincs szabadulás.
A végső döfést apám szavai adták meg: „Nem szeretnék ott lenni a temetéseden, úgyhogy írasd át nyugodtan a családneved.”
Ekkor minden ismerősöm elfordult tőlem. Hivatalos végzés érkezett: „kábítószer-használó vagyok”. Felfüggesztett börtönbüntetést kaptam. Azok az emberek, akikkel az év 365 napjából 340-et együtt töltöttem, egyik napról a másikra eltűntek. A telefonban a hang mindig ugyanazt a mondatot mondta: „Ezen a számon előfizető nem kapcsolható.”
Nem sokkal később mindent és mindenkit elvesztettem. Egy olyan mély, vigasztalhatatlan depresszióba zuhantam, hogy egy este 102 darab 2 mg-os Rivotrilt vettem be, és kimentem a Duna-partra meghalni.
De nem haltam meg. A zárt osztályon ébredtem. És ma már tudom: ez volt az új kezdet.
A mi prevenciónk célja nem csak a drog, az alkohol vagy a gyógyszerek, hanem a kapcsolatok megújítása. Az, hogy az apámmal való viszonyom hogyan indított el a lejtőn, és hogy ebből hogyan lehet tanulni, gyógyulni és továbbadni a reményt.
Függőkkel is foglalkozunk, mert hiszem, hogy nincs olyan ember, aki ne szabadulhatna meg a láncoktól.
Nekem sikerült, neked is sikerülhet!
Gyere Te is az Árral szemben!
